Az emberek 1782-ben hintót kívántak maguknak, ( … )és minthogy nem kapták meg, 1792-ben azt akarták, hogy senkinek se legyen hintója. (Szerb Antal A királyné nyaklánca)
Az emberi természet egyik legérdekesebb és legösszetettebb jelensége a vágyak és az irigység viszonya. A történelem során számos alkalommal láthattuk, hogy az emberek vágyai hogyan változnak meg, ha azok nem teljesülnek. A fenti idézet tökéletesen illusztrálja ezt a jelenséget, amely a 18. század végén játszódott.
1782-ben az emberek hintót akartak. A hintó abban az időben a gazdagság és a társadalmi státusz szimbóluma volt. Azok, akik megengedhették maguknak, kiváltságos helyzetben voltak, hiszen a hintó nemcsak kényelmet és stílust, hanem a közlekedési lehetőségek bővülését is jelentette. Azonban nem mindenki engedhette meg magának ezt a luxust, ami irigységet és elégedetlenséget szült azokban, akik kívül maradtak ezen a kiváltságon.
Tíz évvel később, 1792-ben a helyzet drasztikusan megváltozott. Azok, akik korábban vágytak a hintóra, de nem jutottak hozzá, most már azt akarták, hogy senkinek se legyen hintója. Ez a változás nemcsak az irigység mélységét mutatja, hanem azt is, hogy az emberek hajlamosak a társadalmi egyenlőségre törekedni, ha úgy érzik, hogy őket igazságtalanul kizárták valamiből.
Ez a történet tanulságos a mai társadalom számára is. Gyakran látjuk, hogy az emberek vágyai és az irigység hogyan alakítják a társadalmi dinamikát és a politikai döntéseket. A hintó iránti vágy ma már elavult lehet, de az alapvető emberi érzelmek, mint az irigység és a vágy, továbbra is jelen vannak és befolyásolják viselkedésünket.
Vajon mit tanulhatunk ebből a történetből? Talán azt, hogy az emberi vágyak változó természete és az irigység kezelése kulcsfontosságú lehet a társadalmi harmónia és az egyenlőség elérésében. Az is lehet, hogy a történet arra ösztönöz minket, hogy jobban megértsük és tiszteletben tartsuk mások vágyait, miközben dolgozunk a saját céljaink elérésén. Mindenesetre, a történelem ezen kis szelete továbbra is releváns marad, és inspiráló leckéket kínál nekünk mind a vágyak, mind az irigység természetéről.
Nálunk tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a Kádár rendszerből örökölt séma szerint, mindenért is valaki más a felelős, régen a hatalom volt az és az azt megjelenítő emberek, ma hozzájönnek még azok, akinek több van valamiből, mint nekünk. Akinek alacsony a fizetése az rögtön másra mutogat, hogy bezzeg neki magas, ha mondják neki, azért, mert te még szakmát sem szereztél, neki meg két piacképes diplomája van, akkor keresnek egy újabb felelőst. Keresnek valakit, aki nem ők maguk és elég távol van ahhoz, hogy ne a konyhaasztalnál kelljen a fejére olvasni a mulasztását.
Sokan még az iskolázottak közül is elhiszik, hogy csupán az oktatási rendszer felelős azért, hogy nem mindenki orvosprofesszor, atomfizikus, hanem van egy jelentős réteg, akinek még az értő olvasás is nehezen megy. Pedig ennél sokkal egyszerűbb és sokkal prózaibb oka van, ezt genetikának hívják. Van, akit olyan génekkel áld meg a sors, hogy a fizikumuk és a mentális képességeik lehetővé teszik, hogy olimpiai bajnokok legyenek, vagy éppen több diplomás emberek, addig a többségnek ezek a képességek nem adatnak meg.
Az egyéni sorsok sok mindentől függenek, a családi háttértől, a szerencsétől, de leginkább a saját képességektől. Érdekes például, hogy az oly nagyra tartott finn oktatási rendszer, csupán öt Nobel-díjast tudott kitermelni, abból az egyik béke Nobel-díj, addig az agyonszidott magyar oktatási rendszerből 15 Nobel-díjas került ki. Ez ugyan tény, de nem cáfolata annak, hogy a finn oktatás jobb, mint a magyar, csupán egy példa arra, hogy a dolgok magyarázata nem mindig egyszerű, és előfordul, hogy nincs is valódi magyarázat, csupán a jelenség maga.
Az emberek, a saját bajaikra, hajlamosak valami bűnbakot keresni. Ezt a bűnbakot általában az éppen aktuális politikai erő testesíti meg számukra. Ám, sem az egyik, sem a másik politikai párt nem mondta, hogy lógjanak az iskolából, hogy figyelmeztető jelek ellenére hozzámenjenek egy pszichopatához, hogy a szabadidejüket, önképzés helyett valami hülyeséggel töltsék. Ők most azt hiszik itt az idő, mert valaki megígérte nekik, hogy ha hintójuk nem is lesz, de elveszi attól, akinek van.
Ám, hiába lesz az örömujjongás, mert az irigység sohasem pusztul el, ott várakozik a lelkek mélyén, hogy amikor feltűnnek az új hintók, új tulajdonosai, akkor elővegyék megint, a most már szerencsére csak virtuális guillotine-t, így teremtve, nem is reményt, csupán némi gyorsan tűnő kárörömöt önmaguknak.
Kiváló-, lényeglátó írás!!!!