Beszélgetnek az ellenzékiek, valami politikusnő, újságíró, meg mit tudom én kicsoda. A téma természetesen az ellenzék és kormány viszonylata és persze a választók. Megegyeznek abban, hogy a választók rettegnek a migránsoktól, én pedig megegyezek magamban abban, hogy mi az oka a szerencsétlenkedéseiknek. Csupán annyi, hogy fogalmuk sincs a választópolgárokról úgy általában.
Én magam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokfelé járok az országban, falusi gyökereim révén a vidéki közeget is ismerem, és munkám folytán a segédmunkástól, a mérnökig, valamint családi kapcsolatok mentén a pedagógus társadalomig sok mindenkivel kapcsolatba kerülök. Szerintem a migránsok úgy általában nincsenek a napi beszéd középpontjában. Ehhez képest, az állítás a rettegéstől, bizony messze van a valóságtól. Mert mi is a rettegés? A rettegés, a félelemnek a legerősebb kifejezése. Retteghet például egy falu, a közelben garázdálkodó medvétől, vagy a bántalmazott feleség a részegen hazatérő férjtől, ehhez képes minden fokozatot figyelembe véve legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a többség tart némileg a szabályozatlan migrációról. Jó bizonyosan vannak idősebb asszonyok, akik esetleg félnek is, ám ők alapból félnek a cunamitól is, meg attól is, hogy Klaudia elveszti a szépségét, meg, hogy valami, kitudja mitől híres luvnya, esetleg elvetél, tehát ők ebben a történetben nem játszanak.
Nagy élmény a politikai adók nézése, mert például látom amint New Local Pista azt mondja, gengszterek, maffiózók, az ő arcberendezésével, és kényszeresen gúnyos mosolyával. Előbb hiszi el róla bárki, hogy ő maffiózó, mint azt, amit mond, és ő bizony a EP listán befutónak gondolt helyen van.
Tehát az ellenzék erősen küzd azzal a hibával, hogy fogalma sincs milyen országban él. Inkább, mindenféle nem létező, vagy nem pontosan úgy létező dolgokkal vigasztalja magát, melyből egyik a rettegés, a másik a maffiózók. Ám azt, hogy jelen társadalmunk egy posztkádári társadalom vagy nem tudják, vagy nem akarják elfogadni. A nyugati polgárnak elegendő, ha az állam békén hagyja, a mi társadalmunk viszont illúziókra vágyik, és a jelenlegi kormánytól megkapja ezeket. Kap gondoskodást, védelmet, segítséget, ezek egy része valós, másik része hihető illúzió, valamint kap egy történetet. Egy történetet arról, hogy mi lesz. Ezzel a történettel és gondoskodással szemben, csupán annyi áll ellenzéki oldalról, hogy levelük, ám arról, hogyha le lett velük, utána mi lesz nem hallunk, és ebből akár gondolhatjuk azt is, hogy azt még ők sem tudják. Gondolják majd kialakul, majd átmennek a hídon, ha odaérnek, aztán csodálkoznak, hogy soha nem érnek oda mert nem csak, hogy híd nincsen, de folyó sem, amin átkelhetnének. A túlsó part egyben az innenső is, ha pedig így van, akkor a rettegés tovább nem fokozható.